Reader

Azonnal meghaltam, amikor a hídon szembejövő tizennyolc kerekű monstrum kisodródott, és valósággal széttaposta a Ford Escortot, amelyet vezettem.

Don Piper – állítása szerint – visszatért a halálból, és

 "90 perc a mennyben" címmel megírta túlvilági élményeit. 

A könyv közel egy évig dobogós helyen állt a New York Times bestsellerlistáján.

 Don Pipernek esze ágában sem volt meghalni. 

Háromgyerekes boldog apaként évek óta lelkészként szolgált egy sikeresen működő közösségben. Éppen arra készült, hogy a szomszédos településen egy új gyülekezetet alapít, amikor egy texasi baptista konferenciáról hazafelé tartva  1989. januárjában a végzetes baleset érte. 

A helyszínelő orvosok szerint a férfi azonnal életét vesztette, sem lélegzést, sem pulzust nem tapasztaltak nála. Míg élettelen teste a szétroncsolódott autóban feküdt, állítása szerint a mennyben járt. 

 A hely szépsége lenyűgözte, az odafent hallott dallamok teljesen magával ragadták 

– ám nem maradhatott ott.

Kilencven perccel az ütközést követően egy lelkészismerőse – aki szintén a konferencián járt – meglátta a szétroncsolódott autót és a mellette álló mentőt, amelyben Piper hallott teste feküdt.

Imádkozni kezdett barátjáért, aki nem sokkal ezután

 a jelenlévők megdöbbenésére csodálatos módon magához tért. 

Emlékezett arra, hogy hol járt, de mennyei látogatásáról csak azután tudott nyilvánosság előtt beszélni, hogy átesett az évekig tartó, fájdalmas gyógyulási időszakon.

Ennek során Piper hitét komoly próbák érték, ám – mint írja – végül megértette, hogy a balesetet és mennyei élményeit

Isten arra akarja felhasználni, hogy reménységet és vigasztalást nyújtson a súlyos betegségbe került vagy szeretteiket gyászoló embereknek.

 Sokan vágynak a mennybe, ám a pokolra már sokkal kevesebben kíváncsiak – legalábbis testközelből. 

Így volt ezzel Bill Wiese is, ám mégis ott kötött ki – igaz, csak alig egy fél órára.

Ez a 23 perc is elég borzalmas volt azonban ahhoz, hogy az amúgy

 teljesen hétköznapi életet élő ingatlankereskedő élete merőben megváltozzon,  

és fő célja ezután az legyen, hogy távol tartsa embertársait a „gyötrelem helyétől”.

Wiese 1998. november 22-én éjszaka élt át megdöbbentő utazást az alvilágban, amelyről így írt:

Feleségemmel az estét egy közeli ismerősünk otthonában töltöttük. Az este semmiben sem különbözött más estéktől. 11 óra körül tudtunk elindulni hazafelé, és még éjfél előtt ágyba is bújtunk.

Hajnali 3 órakor – egyik pillanatról a másikra – éreztem, hogy szédítő sebességgel és irányíthatatlanul repülök, majd zuhanni kezdek a föld felé.

Egy cellában értem földet. A falak durva terméskőből, az ajtó masszív vasrudakból állt. Meztelen voltam, és ez csak növelte kiszolgáltatottságérzésemet.

Nem álmodtam – ébren és a tudatomnál voltam ezen a különös helyen. Sejtelmem sem volt róla, hogy mi történt velem, és hogyan, miként jutottam ide, egészen addig a pillanatig, amíg valaki fel nem világosított később az utazás során.

Az első, ami feltűnt, a rendkívüli hőség volt. Sokkal melegebb volt annál, mint amit a földi létezők képesek elviselni. Izzó forróságot éreztem és azon gondolkodtam: hogyan tudnék életben maradni, túlélni ezt a rendkívüli hőséget? Úgy éreztem, hogy a testemen a hús bármelyik pillanatban porrá éghet. De nem így történt.

Nem rémálmom volt, hanem maga a valóság. Az eszeveszett hőség miatt minden erő elhagyta a testemet. Bár ekkor még nem tudtam – a pokolba kerültem….

 Horrorfilmeket idéző lények, bűz, szomjúság, félelem 

– ezt tapasztalta Wiese a pokolba érve, pedig – mint írja – megérkezésekor még csak az alvilág „előszobájában”, tornácán landolt. Könyve leírja a további utazását és visszatérését. Wiese a pokoljárást követő években gondosan összegyűjtötte a Biblia valamennyi – összesen mintegy százötven – pokollal kapcsolatos állítását. 

Könyvében olyan kérdésekre is megpróbál választ adni, mint

Hol található a pokol?

Vannak-e a pokolban gyerekek?

Az emberek testben vagy testen kívül léteznek a pokolban?