Reader

 Donát Mirjám hét évet töltött New Yorkban. 

Érdekes és olvásmányos könyvet írt élményeiről (Mások álma).

Én magam háromszor jártam a Világ Fővárosában. Kétszer egy hétig, harmadszorra már csak 2 napot töltöttünk el ott. A helybéliek azt mondják, New York nem is Amerika, hanem egy külön ország. Az ellentmondások, a rohanás, a pénzhajszolás világa. A multikulturalizmus, a lázadás és a liberalizmus, az álmok és a nagy lehetőségek, de egyben a nagy csalódások helye.

Inspirált a hely nagysága, az emberáradat szűnni nem akaró zsivaja, a hatalmas toronyházak tetejéről nyíló nappali és éjjeli, egyedülálló kilátás. A 9/11 emlékközpont, illetve az Interprid anyahajó múzeum szenzációsak. De nyomasztott a fény és a természet hiánya, amit a - szintén mesterséges - Central Park békanyállal benőtt tavacskái nekem nem tudtak kompenzálni.

Én csak turistaként látogattam oda. 

 Következzen néhány idézet Donáth Mirjámtól, aki 7 évig élt New Yorkban. 

Hét évet éltem New Yorkban, és nem szeretek rágondolni.

A new yorkiak zenével tömtek be a fülüket, így vontak maguk köré láthatatlan falakat. Mások a puszta tekintetükkel:

 maguk elé meredtek, sohasem utazó társaik szemébe… 

A városi dzsungel kibeszéletlen szabályait a külföldi diákoknak tanították az egyetemen. Egy emberléptékű negyed lakójaként kedves szomszéd volt minden New York-i, amíg a tömött metro kocsiba nem lépett. Akkor olyan kedvetlenné és magányossá vált,

 mintha lakatlan szigetre vetette volna a sors. 

New Yorkban könnyű volt először a hiányba belefeledkezni.

 Hiányzott belőle a filmekből ismert luxus, a zöld, és az a bizonyos irigylésre méltó hangulat. 

Azután az ember megismerte a Várost, és kitöltötte ezeket a lukakat a saját New Yorkjával, és abban lett luxus, és lett benne zöld, és lett benne egy bizonyos irigylésre méltó hangulat is, de ezek már nem objektív valóságok voltak, hanem személyes kötődések, és mint ilyenek, mindennél értékesebbek.

Más városokkal ellentétben, melyekben tisztes időt szolgál az idegen, hogy helyiként tekintsenek rá,

 New York az idegenek városa volt… 

A helyit a helyitől csak az különböztette meg, hogy egyikünk régebben volt benne idegen. De nem az eltelt idő tette a New York-it New York-ivá, hanem az eredményei, amelyeknél alig valamivel nyomott többet a latban, ha fiatal volt, és legfőképpen szép.

 Az önbizalom hiányánál New York csak a lustaságot vetette meg jobban. 

Presztízs és vagyon Manhattenben szó szerint jelent felemelkedést, állapítottam meg, azon az első nyáron: a lakások ára az égtől való távolságukkal egyenes arányban csökken. Minél magasabban lakik egy New York-i, annál nagyobb az esélye, hogy valódi napfényben olvashatja vasárnaponként a New York Timest. A földszint és a penthouse közötti emeletek lakóinak meg

 be kell érniük a szomszédos házak üvegablakairól visszatükröződő, áttételes fénnyel. 

New Yorkkal nem lehetett lépést tartani. Túl sok minden történt benne egyszerre ahhoz, hogy ne érezze azt az ember, valamiről éppen lemaradt.

 Egy new York-i úgy irtózik a gyengeségtől, mint az utcájában futkosó patkányoktól.

New York… ahol a négyes metrón dupla ülőhelyet foglaló testes férfiember nem enged maga mellett helyet az előtte ácsorgó, nála fehérebb bőrű nőnek, majd amikor a következő megállónál felszálló fekete hölgy kedvéért kézségesen arrébb húzódik, meg diadalittasan keresés is a fehér tekintetét, mintha azt mondaná: itt te egy senki vagy!

Hogy ha a munkámról volt szó, megszűnt a világ.

Egészen különös emberkísérletnek tűnik így utólag, amiben részt vettem, pedig csak New York-ivá váltam épp, egy olyan társadalomban,

 ahol kizárólag teljesítményben mérik az embert, és ahol a teljesítmény a pénzcsinálás szinonimája. 

Az amerikai gesztusok,

 a széles mosoly, ami addig sem tartott ki, amíg két ember tekintete találkozott, 

a “hogy s mint?” kérdésben kimerülő érdeklődés, az egyetlen estére szóló vacsorameghívások számomra azt jelentették, hogy az amerikai, ez a minden más népnél gyökértelenebb nemzet mindenki másnál jobban igyekszik következmények nélküli boldogságot találni a soha meg nem ragadható jelenben.

Aki New Yorkban nem tett szert hatalomra, azt vagy kilökte magából a Város, vagy szolgasorba taszította, és ebből a szempontból éppolyan kirekesztő volt, mint a világ bármely más városa, csak nem bőrszín, származás, vallás, szexuális orientáció vagy bankszámla provokálta a kiközösítést, hanem a hatalomra törés ambíciójának hiánya.

“Tipikus” - tweetelt a komikus, Chris Grace. "Azt hiszed, nagy durranás vagy, aztán eljössz New Yorkba, és kiderül, hogy egy frászt.”

 A lakásban tartott mosógép New Yorkban “csúcskényelmi" cikknek számított. 

Mit mondjak. Európai szemüvegén keresztül New York harmadik világbeli tudott lenni.

2011-ben a New York Times felmérése szerint a manhattani kiadó lakásoknak jó, ha öt százalékában volt mosógép… A tehetősebb épületekben külön szinten, legtöbször az alagsorban voltak berendezve a mosodák.